Varázsóra Királyegyházán

2018. augusztus 25-én, szombaton rendeztük meg az idei első könyvtári rendezvényünket, amely a Varázsóra, természettudományos ismeretterjesztés a könyvárban címet viselte. A program délelőtt 10.00 órakor kezdődött, bár az előzetes meghirdetés ellenére, nem volt nagy az érdeklődés, akik itt voltak nagyon élvezték az interaktív előadást. A bemutatott kísérletekben részt lehetett venni, és így egyéni tapasztalatokat lehetett szerezni.

Úgy gondoljuk, hogy a tanulás egyik legjobb módszere a kísérletezés, amely aztán az érdeklődés felkeltésével az ismeretszerzés hagyományos formáira ösztönöz: utánjárást, olvasást igényel a jelenségek megértése, a kísérletek önálló elvégzése. Ezért is gondoltuk, hogy ezt az előadást hozzuk el Királyegyházára.

A gyerekek több fajta kísérletben vehettek részt, pl. arra a kérdésre is választ kaptak, hogyan keletkezik a hang, elektromosságot is megismerhették.

Az interaktív bemutató 50 perces volt és a résztvevők nagyon élvezték.