Köszönöm parti

A Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány Kuratóriumának tagjai szerették volna köszönetüket kifejezni mindazoknak, akik az elmúlt tíz évben az általuk szervezett programokon és rendezvényeken segítő szándékkal a legtöbb programban, a legtöbb munkával vettek részt.

A kirándulással egybekötött Köszönöm partira 2016. október 15-én, Óbányán került sor. A meghívottak között szerepeltek a hivatali dolgozók, a képviselőtestület tagjai, a civil szervezetek vezetői, az óvodai-, a konyhai- és az iskolai dolgozók. Sajnos, nem mindenki tudta elfogadni a meghívást, de aki eljött elmondhatja, hogy a sok munka után mindenkinek jólesett ez a kellemes kikapcsolódás, mely elég aktívan telt.

       

   

A meghívottakat a mecseknádasdi Brauer Panzióban várták a vendéglátók. A kedves fogadtatás és welcome drink után a csapat túrázni indult Kisújbányára. A sétához tökéletes októberi idő volt, az erdő nagyon szép őszi színekben pompázott. Szinte mindenki sikeresen teljesítette a nagy távot, kb. tizenhat kilométert, valaki gyorsabban, valaki kicsit lassabban. A késő délután már szemerkélő eső szerencsére senkit nem kedvtelenített el, ugyanis a hosszú túra után visszaérkezve a panzióba a megéhezett társaságot vendégül látták egy borkóstolóval egybekötött négyfogásos vacsorával. Az egyes fogások előtt kóstolhattunk vörös- és fehérbort, és a rozé sem maradt el. A vacsora is nagyon finom volt, senki nem maradt üres hassal az este következő részében. A vacsora után a csoport fele hazautazott a bérelt autóbusszal, az ottmaradók között pedig egy késő estig tartó kötetlen beszélgetésre került sor, melybe belefért egy-két észforgató társasjáték is.

Reméljük a következő tíz év is ilyen aktívan fog eltelni, és újra sor kerül egy ilyen Köszönöm partira!