Egy éve, 2015. július 15-én két világvezető építőanyag-ipari vállalat egyesülésével jött létre a LafargeHolcim Csoport, melynek magyarországi képviseletét a Királyegyházai Cementgyár látja el. Az egyesülés után egy évvel került bevezetésre az Európai Üzleti Modell a LAFARGE Cement Magyarország Kft-nél is.
A modell a két vállalat tudásbázisának ötvözésére építve tartalmazza azokat az eszközöket, mellyel hosszútávon biztosítható az eredményesebb, fenntarthatóbb, és leginkább ügyfélközpontú működés.
A LAFARGE Cement Magyarország Kft. az Európai Üzleti Modell (EBM) keretében 2016. július 1-jétől kezdve használja élesben az új vállalatirányítási rendszerét. A bevezetést csaknem egy éves előkészítő munka előzte meg, melynek során a korábbi vállalatirányítási eszközöket egy SAP alapú integrált vállalatirányítási rendszerbe építették.
Az EBM bevezetése teljes mértékben átalakítja az eddig használt vállalatirányítási rendszert, amely a korábban működtetett majd összes szoftver lecserélését is magában foglalta. A változás a cég minden tevékenységét érinti a termeléstől az ügyfelek kiszolgálásáig. Újdonság, hogy az eddig különálló alrendszereket egy rendszerré fűzték össze, ezzel sok, eddig manuálisan működtetett funkciót automatizáltak. A rendszer bevezetése a termelésben hozza az egyik legnagyobb változást. Korábban a termelés tervezését és menetét nem követte le napi szinten a vállalatirányítási rendszer, mostantól viszont minden az EBM-ben fut össze. Ugyanígy alapvetően változnak meg a vevők kiszolgálásával kapcsolatos folyamatok is. Az új rendszercsomag egyik hozadéka, hogy lehetőség nyílik a termékek online felületen való megrendelésére, így a beérkező igényeket az új rendszer automatikusan továbbítja a fuvarozók felé, az úton lévő fuvarokat pedig online nyomon lehet követni.
„Az átállást követően minden bizonnyal lesznek átmeneti kisebb fennakadások, de ezek türelemmel áthidalhatók. A közép- és hosszú távú előnyök, a szolgáltatásaink színvonalának növelése, az integrált irányítás hozta eredményesség várhatóan igazolják majd várakozásainkat és hozzájárulnak versenyképességünk javulásához. Nagyra értékelem a kollégáim elkötelezettségét, akik mindannyian – közvetlenül vagy közvetve – hozzájárultak a rendszer bevezetéséhez.” – mondta el Kocsis Mátyás Ellátási lánc vezető az Európai Üzleti Modell bevezetése kapcsán.