Bizakodó építőipari várakozások

KSH adatok tanúsága szerint az építőipari termelés 2015-ben három százalékkal bővült tavalyelőtthöz képest. Az eredmények hétköznapokban érezhető hatásairól és az idei évre vonatkozó várakozásokról Hoffmann Tamással, a LAFARGE Cement Magyarország Kft. értékesítési igazgatójával beszélgettünk.

– A 2015. évre vonatkozó elemzések a hazai építőipar kedvező alakulásáról szólnak. Érezhető volt ez a Királyegyházi Cementgyár számára is?

– Ahogy minden eddigi évben, tavaly is tudtuk teljesíteni a kitűzött céljainkat az egészség- és munkavédelem, a fenntartható fejlődés, a társadalmi felelősségvállalás és nem utolsó sorban az üzleti célok terén. Komoly infrastrukturális beruházásokhoz tudtunk szállítani, például a szegedi ELI lézerközponthoz, vagy az iparág számára hatalmas sikert jelentő, beton felületű M0-ás körgyűrű bővítéséhez. Sikerrel vezettünk be egy hatékony értékesítés támogatási rendszert, amely szoros és interaktív kapcsolatot tesz lehetővé ügyfeleinkkel. Mindemellett a LAFARGE és a Holcim egyesülésének eredményeként a világ egyik legnagyobb építőipari cégének lettünk a magyarországi képviselői.

– Az előrejelzések alapján a pozitív hatások az idei évben is kitartanak. Mit vár a cég a 2016. évtől?

– Bízunk a további fellendülésben. Mindemellett európai szintű probléma a cementgyárak jelenlegi alacsony mértékű kapacitáskihasználtsága, amely Magyarországon kiemelt problémaként jelentkezik. Az általunk is szorgalmazott gazdaságélénkítő kormányzati projektek (például a CSOK) reméljük, hogy pozitív hatással lesznek erre a korántsem kielégítő helyzetre és a lakásépítési szektorban több ingatlan építését teszik lehetővé alkalmazva azt a tudásbázist, amivel rendelkezünk. Összességében készen állunk a jövő kihívásaira, mind mennyiségi, mind minőségi tekintetben. Bízunk partnereinkben, akikkel együtt a hatodik építőipari szezont kezdjük meg idén, hiszen 2016-ban ünnepeljük fennállásunk ötödik évfordulóját.

– Hogyan készülnek fel a közeljövő kihívásaira?

– Minden téren törekszünk az innovációra: termékportfóliónk és az ügyféligényeket figyelembe vevő szolgáltatásaink vonatkozásában is. Az idén új vállalatirányítási rendszert vezetünk be, amely már rövidtávon is előnyöket hozhat a napi pénzügyi, logisztikai folyamatok terén. A piaci igényekhez igazodva idén új termékkel nyitunk a prémium zsákos szegmensben. Igazodva a felhasználók egyre igényesebb termékfelhasználásához, egy eddig ömlesztett formában értékesített cementtípusunkat a Szürke Rapidot zsákos kiszerelésben is forgalmazzuk az idei évtől.