Királyegyházán ez évben 2015. március 1. napjától indult újra a mezőgazdasági program 31 fővel, melyből 28 segédmunkás, 2 fő munkavezető és 1 fő adminisztrátor. A közfoglalkoztatottak 10 hektár földön dolgozhattak, termelhettek.
A programban paprika, fejes káposzta, kelkáposzta, karfiol, karalábé, uborka, tök, bab, zöldborsó, zöldbab, saláta, hagyma, fokhagyma, burgonya, sárgarépa, gyökérpetrezselyem, paradicsom, spenót, cékla, zeller, retek és csemegekukorica került termesztésre.
A program sikeres, mivel az elsődleges cél, hogy az önkormányzat konyháját – ahol az iskolások és óvodások számára is főznek – ellássa zöldséggel, teljesült. Ezen felül, értékesítésre is volt lehetőség. Az értékesítés az önkormányzat hivatala előtt történt, az erre felállított pavilonban.
A mezőgazdasági program sikerességének köszönhetően egy fő március óta a helyi sajátosságokra épülő programban tevékenykedik. Királyegyháza Önkormányzata a közfoglalkoztatási programok megvalósításában nyújtott kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréséül dr. Pintér Sándor belügyminisztertől Miniszteri Elismerő Oklevélben részesült 2014 decemberében.
Ennek köszönhetően lehetőségünk nyílt további 2 millió forint felhasználására, melyből új beruházásként fűszerpaprika-darálót, valamint egy építmény építését terveztük, ahol a felfűzött paprika szárítása megfelelően biztosított. A darálónak köszönhetően az intézmény konyhája már nem csak friss, helyben termelt zöldségekkel lett ellátva, de az őrölt paprika is saját termesztésű lesz. A fűszerpaprika-daráló segítségével 10-12 kg őrölt paprikát tudunk előállítani. Így a mezőgazdasági programban résztvevő személyek részére folyamatosan tudunk munkát biztosítani. A megőrölt paprikát a mezőgazdasági programból beszerzett vákuumcsomagoló segítségével csomagoljuk.
A paprikaszárító könnyűszerkezetű, sátortetős kivitelezésű építmény, mely alkalmas arra, hogy a levegő megfelelő áramoltatása mellett a paprika szárítása a lehető leghatékonyabb legyen.