2015. június 29-én, Szent Péter és Pál apostolok ünnepén (Szent Péter a Pécsi katolikus egyházmegye védőszentje) már évek óta hagyomány, hogy Dr. Udvardy György püspök úr az esti ünnepi szentmise után egyházmegyei kitüntetéseket ad át mindazon személyeknek, akik sokat tettek saját plébániájuk, vagy az egyház érdekében.
Idén tíz embert díjazott a püspök úr, akik Baranya és Tolna megye plébániáiról érkeztek. Köztük volt a sumonyi Kovács Andrásné, Pannika néni is, aki már 70 (!) éve vezeti a misék és igeliturgiák énekeit, így is széppé téve Istendicséretünket! Most szeretném leírni azokat a sorokat, amit Balatoni Erika volt sumonyi iskolaigazgató írt le Panni néniről, és amit az egyházmegyei kitüntetés alkalmával olvastak fel a Pécsi Bazilikában. „Pannika néni kicsi korában, 9 évesen kezdett énekelni a sumonyi templomban. Ma is megdobogtatja a szívét, ha visszagondol arra az ünnepnapra, amikor az akkori kántortanító Vince József maga mellé fogta és felvitte a sumonyi templom kórusába, hogy az orgona hangját ez a szépen csengő gyermekhang kísérje. Nem gondolta ő akkor, hogy a Jó Isten ilyen csodálatosan szép, hosszú időre adta neki ezt az áldást. ? csak azt tudta, tudja a mai napig, ha szól a harang, hív a harang, menni kell! Nincs is annál szebb feladat, mintha valaki a szülőfalujában szolgálatot teljesít. Pannika néni szolgál minden vasárnap, ünnepnap, keresztelőn, esküvőn, temetésen. Gyermekkorában megtanulta, ma is tudja az énekek szövegét latinul is, és legyen akár rekedt, akár köhögős a hangja, ha énekelni kell, akkor valahogy mindig kitisztul. Pannika néni nagyon szeret énekelni. Csodálatos hangját sokan élvezhettük az évtizedek során, ehhez pedig szelíd kedvessége, halk szava párosul. Mindig van egy jó szava, érdeklődő kérdése. Munkájáért nem vár köszönetet, valóban nagy alázattal tekinti szolgálatnak az éneklést, és vallja, neki az a köszönet, ha azt mondják: szeretik, ha itt vagyok. Igen, 70 éve itt van mindig és Isten kegyelméből remélve kívánjuk, még sokáig tehesse a dolgát köztünk! Hisszük, hogy megérteni egymást örömben, szenvedésben, segíteni, ha csak egy szóval, egy gondolattal is nagyobb művészet, mint végigbarangolni a világot, mert lelkeink kincse talán a legnagyobb ajándék és legszebb öröm, amit egymásnak adhatunk, és amiért nem tudjuk elégszer mondani: Köszönöm, köszönjük Pannika néni!
