Boldog új évet!

Az új esztendő első eseménye településünkön hagyományosan az iskolai szülői munkaközösség által szervezett jótékonysági bál volt, amely kulturált és színvonalas programot kínál évről évre a szórakozni vágyó felnőttek részére.

Jó alkalmat nyújt ez a rendezvény a találkozásra, a beszélgetésekre és a gondtalan szórakozásra. Programokban nem szűkölködtünk az elmúlt év során sem, hiszen 2013-ban szintén az iskolai szülők bálja nyitotta a rendezvények sorát, aztán hamarosan az óvodai szülői munkaközösség által szervezett bálon táncolhattunk. Gyerekek, szülők együtt vehettek részt a farsangi mulatságokon, a nyugdíjasok pedig a klubban szerveztek álarcosbált. Márciusban a Lovas Klub rendezett zenés, táncos összejövetelt, virágvasárnapon pedig játszóházban és ITB koncerten vehettek részt az érdeklődők a Királyegyházai Római Katolikus Plébánia szervezésében. Merj a legjobb lenni címmel tehetségkutatót szervezett a Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány Kuratóriuma, melyen gyermekek és felnőttek mutathatták be alkotásaikat, produkcióikat. Május 18-án sokak összefogásával valósult meg a Nagy családi nap, melynek keretében a Királyi Lovas Klub fogathajtást, a Királyegyháza Sportegyesület Király Kupát, a Polgárőr Egyesület szórakoztató programokat szervezett. A Nyugdíjas Klub tagjai sütöttek-főztek, a templomban délelőtt ünnepi szentmisét mutatott be Király József plébános, délután pedig Sinkó Csongor orgonajátékát élvezhettük. Júniusban kirándultak az óvodások, iskolások és a lovasok, és persze véget ért a tanév, elballagtak a nyolcadikosok. Júliusban a 200 éves Plébániánk tiszteletére szervezett ünnepségen Dr. Udvardi György pécsi megyéspüspököt köszönthettük településünkön, a civilek ezúttal is összefogtak, a nyugdíjasok a vendéglátást biztosították, a lovasok és a néptáncosok a szórakozásról gondoskodtak, a polgárőrök pedig mindannyiunk biztonságáról gondoskodtak. Augusztusban a nyugdíjasok is pihenhettek egy kicsit, Zircre kirándultak, kéziseink pedig az ország legjobbjai közé verekedték be magukat a strandkézilabda bajnokságokon. Szeptemberben az Itthon vagy – Magyarország, szeretlek című rendezvényhez csatlakoztunk, akrobatikus motoros bemutató, szüreti felvonulás, lecsóvacsora és bál is volt ezen a napon. Októberben az időseket köszöntöttük műsorral, ajándékkal, vendéglátással, zenével, tánccal. Novemberben zárszámadás, bál volt a közmunka program résztvevői számára, és nemzetiségi nap az iskolában, melyben aktív segítséget nyújtottak a szülők és a nyugdíjas klub tagjai. Decemberben ünnepváró játszóházat tartottunk az iskolában, adventi hangversenyt rendeztünk a sumonyi és a királyegyházai templomban. Mindkét helyszínen vendéglátással kedveskedtünk a megjelent nézők és szereplők számára.