Az iskolai karácsony

Minden évben nagyon lelkesen készülnek a diákok és pedagógusok egyaránt a naptári év utolsó tanítási napján megrendezésre kerülő karácsonyi ünnepségre. Hagyományosan a negyedikes osztályfőnök, ezúttal Gyimesiné Fekete Tünde, szerkesztette a műsort, de minden alsó tagozatos osztály és tanító részt vállalt benne.

Meghitt hangulatot teremtettek a szereplők Jókai Mór: Melyiket a kilenc közül? című művének dramatikus megjelenítésével és  a szeretetről szóló, előre felvett és a helyszínen kivetített megható gondolatok előadásával. Természetesen az óvodások is meghívást kaptak erre a napra, ők kis verses összeállítással, kántálással örvendeztették meg az iskolás közönséget.

       

Az iskolai szülői munkaközösség tagjai a 2013-as jótékonysági bál bevétele és a Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány támogatása segítségével minden tanuló számára gazdag ajándékcsomagot készítettek, az óvodásokat pedig édességgel vendégelték meg.