Színházlátogatás

Újra színházba hívjuk Önöket. Május 14-én este 19. 00 órai kezdettel Joshua Sobol: Gettó című zenés színművét tekintjük meg a Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány szervezésében. A jegyeket a szokott módon a Közalapítvány vásárolja meg a Nostra Cement Kft. jóvoltából, az utazás költségét egyénileg kell állni. Amennyiben igény lesz rá, autóbusz bérléséről gondoskodunk.

 

Joshua Sobol az ismert drámaíró és rendező 1939-ben született Tel Avivban. Diplomáját Párizsban szerezte – a Sorbonne-on végzett filozófia szakot. Első darabját 1971-ben mutatták be Haifában, ahol eleinte asszisztensként és drámaíróként, később művészeti vezetőként is dolgozott. Az 1988-ban bemutatott A Jeruzsálem-szindróma című előadás oly mértékű tiltakozást váltott ki, hogy lemondott művészeti igazgatói rangjáról – azóta kizárólag az írásnak szenteli idejét. 1983 és 1989 között írta meg azt a három darabot (Getto, Adam, Underground), amely a Getto triptichont alkotja.A Getto az 1984-es haifai bemutatója után rövid idő alatt világhírűvé vált, elnyerte a David Harp díjat, ezt követte a Peter Zadek által rendezett híres német előadás, amelyet az év legjobb külföldi darabjának választottak. Azóta több mint húsz nyelvre fordították le, és nagy sikerrel játsszák a világ minden részén.A darab 1944-ben játszódik a vilniusi gettóban, ahol – feltételezés és a dokumentumok
szerint is – működött valamiféle színház.

„Minden akkor kezdődött, mikor egy barátom javasolta, írjak egy rövid forgatókönyvet a II. világháború idején az Európában működő zsidó ifjúsági szervezetek tevékenységéről… a vilniusi gettó kapcsán rábukkantam a jelmondatra: "Egyetlen színház sem temető. Tehát kellett színháznak működnie a vilniusi gettóban.” … írja a szerző.

Írta: Joshua Sobol

Fordította: Szántó Judit

Zeneszerző, zenei vezető: Jávori Ferenc "Fegya" érdemes művész

Dalszövegek: Miklós Tibor Nádasdy Kálmán-díjas

Közreműködik a Pécsi Balett és a Pécsi Nemzeti Színház Énekkara, valamint a Budapest Klezmer Band.

 

(www.pnsz.hu

 

A színházlátogatásra jelentkezni lehet telefonon a 06/30952-29-87, illetve a 06/30294-90-94 számokon és személyesen az iskolában Konyári Tímeánál.