Megkezdődött a nagyböjti időszak, és e negyvennapos előkészületi időszak (a húsvétra koncentrálva) egyik hangsúlyos hitbéli eleme a böjtölés. A böjt célja nem méregtelenítés, nem belső megtisztulás, nem egyfajta önmérséklet valamiféle fizikai és/vagy lelki fittség eléréséért (hogy jó legyen a testi vagy lelki alkatom, alakom…). A böjt: megvonom magamtól az ennivalót, hogy érezzem az éhséget, hogy egy kicsit fájjon, hogy valami nagyon fontos, lényeges, a mindennapok elemi valósága hiányzik nekem.
Miért? Hát nem önkínzás ez? De hát mi is lakatja jól az embert? Alaposan megreggelizem, jól is esik, de dél körül már ismét éhes vagyok. Eddig tartott. Elmegyek a családommal nyáron valami álomszép helyre nyaralni, de egy hónapra rá, már megint kimerültek vagyunk, jönnek a veszekedések… Eddig tartott. Mindennel így vagyunk. Csak Isten lakat jól. A lényem, csak belőle tud élni. ? hiányzik egyedül, és kell, hogy időről időre ezt tudatosítsam magamban, hogy gondoljak erre. Ezért kell (!) böjtölni, s minél nagyobb az Isten iránti vágy, annál intenzívebben, annál keményebben. „Nem tudok élni nélküled” – halljuk a slágerben. Gondoltunk már arra, hogy Istennel kapcsolatosan ez az igazság sokszorta igazabb, mint bárkivel, vagy bármivel kapcsolatosan?
