Falunap 2016

Mint évek óta hagyományosan, a 2016. június 18-án megrendezett Falunap egyik legjelentősebb eseménye ezúttal is a fogathajtás volt a Királyi Lovas Klub szervezésében.

olvasson tovább

Újra 12 óra!

2016. július 23-án, szombaton ismét 12 órás felnőtt vetélkedőre kerül sor Királyegyházán vidám szórakoztató játékokkal. Négyfős csapatok jelentkezését várjuk, az első díj pedig egy 40.000 forint értékű szórakozási lehetőség.  

olvasson tovább

Betonkenu Kupa 2016

Idén ötödik alkalommal rendezték meg a Magyar Mapei Betonkenu kupát, ahol egyetemek és a versenyszféra csapatai versengtek azért, hogy a legkönnyebb, valóban versenyzésre alkalmas hajót építsék meg. A győzelmet, ahogy tavaly, úgy idén is a Széchenyi István Egyetem SZENAVIS-P nevű csapata nyerte, akik LAFARGE cementből készítették el hajójukat.

olvasson tovább

OMBKE Emlékérem

Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) minden évben emlékéremmel jutalmazza a közgyűlés azon három tagját, akik támogatásukkal jelentősen hozzájárultak az egyesület céljaihoz, többek között a bányász-kohász hagyományok ápolásához. 2016-ban Mikita István, a LAFARGE Cement Magyarország Kft. gyárigazgatójának munkásságát ismerték el a kitüntetéssel.

olvasson tovább

Nyári napközi

Nyári napközit rendezünk a Kultúrházban 2016. július utolsó hetében (július 25. és 28. között) délelőttönként 8.00 és 12.00 óra között.  Sok színes programmal várjuk a gyerekeket. Tervezünk többek között biciklis kirándulást, kézműves délelőttöt, mesenézést.

olvasson tovább

Ballagás és tanévzáró 2016

A 2015/2016-os tanév utolsó tanítási napja után, június 17-én rendeztük meg a ballagási és tanévzáró ünnepséget, melyet megtisztelt jelenlétével Czömpöly Lászlóné intézményvezető, helyettese, Kispál Éva, Grím Ferenc polgármester, Beák Laura jegyző asszony és Fata Gáborné, a Szülői Közösség leköszönő elnöke is.

olvasson tovább

Bűnmegelőzési Program

A Szociális Szolgáltató Központ Család-és Gyermekjóléti Szolgálata Bűnmegelőzési program keretén belül közös önkormányzati hivatalokhoz tartozó településeken élő gyermekek részére a nyári szünetben programot szervez.  

olvasson tovább