LafargeHolcim a fenntartható jövőért

A LafargeHolcim Csoport The 2030 Plan (A 2030-as Terv) elnevezéssel közzétette Fenntarthatósági Stratégiáját. Egy olyan víziót fogalmazott meg, amely szerint a jövő építőipara innovatív szemléletmóddal rendelkezik, a környezetre nézve semleges, és használt alapanyagaival a körkörös gazdaság megvalósítását éri el.

olvasson tovább

Gyermeknap 2016

Az egyébként külön-külön fenntartó alá tartozó iskola és óvoda – a pedagógusok és a szülői közösségek döntése alapján – 2016-ban is közösen tartotta a gyermeknapot május 27-én, pénteken. Azért szervezték hétköznapra az eseményt, hogy a bejáró gyerekek is mindannyian részt vehessenek a programban, és részesüljenek az ajándékokból.

olvasson tovább

Nyílt nap a bükkösdi bányában

Örültünk, amikor Konyári Tímea tanárnő felajánlotta, hogy elmehetünk a bükkösdi bányába a 2016. május 13-ai nyílt napra. Kisbusszal mentünk, amint Bükkösdöt elhagytuk, egy kis elágazónál kellett behajtanunk. Amint odaértünk, innivalóval és pogácsával kínáltak minket.

olvasson tovább

Mert vetélkedőből soha nem elég

2016-ban a vetélkedők sorát május 1-jén nyitottuk meg. Az a cél vezérelt minket, hogy ezen a napon a helybéli lakosok itt találjanak maguknak kikapcsolódási lehetőséget. Az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, de legalább eső nélkül kitartott a játék végéig.

olvasson tovább

Király Kupa 2016

Mivel 2016-ban május 1-je éppen vasárnapra esett, és futballcsapatunk ezen a napon aktuális meccsét játszotta a Megyei negyedik osztály B csoportjában, felmerült bennünk a gondolat, hogy idén elhagyjuk a hagyományos Király Kupa rendezvényt.

olvasson tovább

Roma fórum Sumonyban

Sumony Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete zártkörű roma fórumot tartott 2016. április 8-án a helyi Művelődési Házban. A rendezvényen Orsós László, a Sumony RNÖ elnöke köszöntötte a meghívottakat, majd átadta a szót Ginter Zsolt lelkésznek, aki Szigetvárról az Apostoli Pünkösdi Gyülekezetből érkezett.

olvasson tovább