Nagy családi nap

Sok segítőkész, lelkes ember összefogásával sikerült megvalósítani május 18-án a családok és minden érdeklődő szórakoztatására a Nagy családi nap című rendezvényt a TÁMOP 5.5.1.B-11/2 „Családi közösségi programok és szolgáltatások fejlesztése a Királyegyháza Római Katolikus Plébánia szervezésében” programsorozat keretén belül.  

olvasson tovább

A tehetség hete

2013 márciusában tehetség hetet tartottunk a Királyegyházai Általános Iskolában, melynek keretében a gyerekek kipróbálhatták magukat a különböző művészeti ágakban, a zene, az irodalom, a tánc és a képzőművészet területén is.  

olvasson tovább

Mozgalmas május

Május elseje alkalmából összejött kis csapatunk, és elkezdtük szépíteni a lovaspályánkat. Megkezdtük a pavilonunk alapjainak lebetonozását. Amíg a fiúk dolgoztak a klub női tagjai elkészítették a finom ebédet. Ebéd közben jókat beszélgettünk, majd nem kis meglepetést okozva, minden jelenlévő klubtagnak kiosztottuk az „egyenpólókat” és sapkákat.

olvasson tovább

Az ősök fogadalma kötelez

Az ősök fogadalma kötelez még akkor is, ha én nem voltam ott. Miért? Mert a fogadalom által a hely és az idő megszentelődik. Az ókortól kezdve minden idők embere kőből vagy fából emlékeket állított azokon a helyeken, ahol valamilyen különleges esemény történt vele.

olvasson tovább

A sumonyi RNÖ hírei

2013. április 27-én Pécsre utaztunk, a Rácz Aladár Művelődési Házba, ahol a Polgár Alapítvány és a Roma Tehetségsegítő Tanács tehetségkutató válogatóján vehettek részt és küzdhettek a továbbjutásért a csobokai gyerekek.

olvasson tovább