Egy évesek lettünk!

2009. novemeber 10-én találkoztunk először, akkor alakítottuk meg a Királyegyházai Nyugdíjas Klubot. Elhatároztuk, hogy minden keddi napon összejövünk, hogy találkozzunk, beszélgessünk. A következő héten felkérésünkre dr. Valkai István háziorvos hozott információkat az éppen aktuális influenzás megbetegedés megelőzéséről.

olvasson tovább

Első színházi élményünk

Az iskolában az volt a feladat irodalomból, hogy olvassuk el Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig című regényét. A tanárnő azt ígérte, hogy ha elolvassuk, elmehetünk a Pécsi Nemzeti Színházba a regényből készült musicalt megnézni. Mindannyian vágytunk a színházba, a szüleink is örömmel fogadták a hírt, annál is inkább, mert sokan…

olvasson tovább

Az Alkotmánybíróságon jártunk

Kiss László, alkotmánybíró az áprilisi királyegyházai előadása alkalmával meghívást intézett hozzánk, miszerint szívesen lát bennünket a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságán egy látogatásra. A meghívás beteljesedett, nem is akármikor, mert a Bíró úr szándékosan úgy intézte, hogy tanúi lehessünk 2010. október 27-én, amikor az Alkotmánybíróság eredményt hirdet. Mint tudjuk, hatalmas port vert…

olvasson tovább

”Benne van az életünkben Isten”

A királyegyházai Búcsú napján Kajtár Edvárd plébános az ünnepi szentmisét a Jäckl családnak ajánlotta, abból az alkalomból, hogy a szülők a napokban ünnepelték 50. házassági évfordulójukat. Mariska néni és Péter bácsi már évek óta templomunk gondnokai, ezért a tevékenységükért a tavalyi esztendőben a megyés püspök is köszönetet mondott a Pécsi…

olvasson tovább

Fagykárok ellen kiszárítás

A laikus szemlélődő is láthatja, hogy gőzerővel folynak a Királyegyháza határában létesülő cementgyár munkálatai. Annak érdekében, hogy a várható hideg idő ne okozzon olyan károkat amelyek lassítanák a munkát, az építők különböző megelőző intézkedéseket tesznek. 

olvasson tovább

A tankötelezettségről

Tájékoztatom a Tisztelt Szülőket, hogy a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény módosítása bevezette az iskoláztatási támogatás jogintézményét, melynek célja a tankötelezettség teljesítésének, ezáltal a gyermek helyes irányú fejlődésének elősegítése.

olvasson tovább

Advent

A Katolikus Anyaszentegyház új liturgikus évét idén november 28-án kezdi meg. Az egyházi év mindig az Adventtel kezdődik, amely Jézus Krisztus születésére szolgáló „felkészülési idő.” Mit is jelent az „advent”? A szó „eljövetel”-t jelent és a latin „adventus Domini” („Úr eljövetele”) kifejezésből származik.  

olvasson tovább

Idősek Napja Sumonyban

November 20-án, szombaton köszöntötte a falu időskorú lakosait ünnepséggel, vendéglátással Orsós József polgármester, és Sumony képviselőtestülete. A családias délutánon verset adott elő özv. Kovács Györgyné, fellépett a SZONEK Királyegyházai Általános Iskolájában működő Kolping Alapfokú Művészeti Iskola társastánccsoportja, valamint műsort adtak az iskolások és az óvodások.

olvasson tovább

GEBE: az első túra

November 7-én reggel 9-kor találkoztunk frissen kipihenten néhányan, akik vállalkoztunk az első túrára. Ketten igazoltan betegek voltak, ketten dolgoztak, de hát kevesen is érdeklődtek a túrázás iránt, így végül hat felnőtt, két apróság és egy négylábú barát indult a természet meghódítására.

olvasson tovább

Bort, búzát, békességet!

(Video melléklettel a cikk alján.)  2010 októberében a SZONEK Királyegyházai Általános Iskola Tagintézményének 4. és 5. osztályos tanulói a „Bort, búzát, békességet!” címmel megrendezett, három hetet meghaladó projektben vettek részt. Izgatottan várták, hogy megtudják, milyen programokban vehetnek részt.  

olvasson tovább