Egy könyv akkor magával ragadó, ha olvasása közben megelevenedik a környezet, látjuk a tárgyakat, halljuk a hangokat, érezzük a szagokat. Amelyik író ezt meg tudja tenni, azt olvasója nem feledi, arra a könyvre élete végéig emlékezni fog, mert nemcsak pillanatnyi érzés, hanem mély benyomás marad a befogadóban.
Március 15-e megünneplésére az idén projektnappal készültünk, melynek a lebonyolításához, ezt az általunk már átélt tapasztalatot szerettük volna segítségül hívni a gyerekek számára. Ismerjék meg az 1848-as történéseket, tapasztalják meg a hangulatot, lelkesedést úgy, hogy ezt az élményt még sokáig tudják felidézni maguk és mások számára is. Ennek a rendhagyó ünnepi eseménynek a gyerekek nemcsak részesei, hanem megalkotói is voltak. Előzetes feladatok segítségével ráhangolódhattak a szabadságharc időszakára, a magasztos eszmék ismeretétől kezdve az egyszerű emberek életén át megtapasztalhatták az akkori korszellemet. A megszerzett és feldolgozott ismereteiket a tantermeikben megmutatták plakátok, eszközök segítségével, illetve egy kis műsor keretében mindenki színpadra állította saját témáját. Próbáltunk széles körben hatni szinte minden érzékszervükre. Hallhatták a korabeli dalokat, részesei lehettek egy toborzásnak. Élőben láthatták a huszárok öltözetét, a csatákba vitt zászlókat. Betérhettek a Pilvax kávéházba teára és süteményre. Megnézhették a pákozdi csata eseményét terepasztalon, térképen. Ízelítőt kaphattak az akkori sajtó tudósításaiból, eszmefuttatást a szabadságharc esetleges kimeneteleiről. Összefoglalót láthattak híres tábornokok, hadnagyok életéről. Hogy a munkájuk, amit az iskola közössége előtt bemutattak, sikeres és színvonalas volt, az az osztályfőnökök lelkiismeretes munkájának és a gyerekek lelkesedésének köszönhető. Az óvoda is szerves része volt ennek a napnak, hiszen az alsós osztályok az első órában igazi csatát vívhattak az óvónők által buzdított kis huszárpalántákkal, akik a nap folyamán meglátogatták az iskolai helyszíneket. Itt különböző tevékenységek közül választhattak az érdeklődők, ahol többek között lehetett festeni, gyöngyből zászlót fűzni, kokárdát hajtogatni, huszárt színezni, táncolni. A délelőtti programokat díjkiosztással zártuk. Előzetes hirdetések alapján pályázni lehetett versírással, diaképes bemutatóval, természetesen mindkettő témája 1848. március 15. A nap folyamán szerzett ismereteket a tanulók egy feladatlap kitöltése során alkalmazhatták, melynek legügyesebb megoldásait jutalmaztuk, éppúgy, mint a legszebb, leginkább valósághű huszárt rajzoló gyermek munkáját is. Délután ki-ki a saját habitusának megfelelően, a „Kossuth-kupa” névre keresztelt sportvetélkedőn való részvétel, illetve „A kőszívű ember fiai” című film megtekintése közül választhatott.Remélem a gyerekek valamit megéreztek ebben a pár napban, míg a magasztos eszmékkel, hősies helytállással és természetesen az akkori hétköznapi élettel ismerkedtek. Talán ezekből az élményekből, személyekből követendő példát tudnak maguk elé állítani. Nincs forradalom, szabadságharc, de most is mindenkinek a legjobbat kell kihoznia magából. Egy egyszerű ember élete is lehet példaértékű. Mindenkinek megvolt és megvan a maga feladata, amit a lehető legjobban kell elvégeznie. Annakidején az ország első emberének, Batthyány Lajosnak felül kellett emelkedni személyes sérelmein, és felelősségteljes döntéseket kellett hoznia. Az egyszerű parasztból lett gyaloghuszárnak úgy kellett harcolnia, mintha az ő halálával együtt a nemzet is meghalna. A mai világban, a kőművesnek szép, stabil házat kell építenie, mert ez a dolga, a boltosnak jó árut kell kínálnia, mert ez a dolga, a pedagógusnak át kell adnia a tudását, mert ez a dolga, a gyereknek tanulnia kell, mert ez a dolga, a szülőnek türelemmel nevelni a gyereket, mert ez a dolga. Hiszen ahogy az akkori kor kimagasló személyisége, Széchenyi István, a legnagyobb magyar is írta Napló című művében:
„Csak ott mennek a dolgok jól – ahol például a szabó, szappanfőző, cukrász etc. és mindenki más is meg van győződve róla, hogy az ő iparán, az ő üzletén fordul meg az állam sorsa!”
„A huszár Ha csak hallom e nevet, lelkem emelkedik édes érzéssel. A huszár nevezet nemcsak hazánkban, de egész Európában, sőt egész világon egyértelmű a vitéz, a hős nevezettel. A huszárnak híre tovább elrepült, mint országunknak, s nemzetünknek híre. Napóleon csodálta, a törökök és arabsok meghajolnak hallatára keresztbe vetett kezekkel.
A huszár örököse apáink lovaglásbeli ügyességének. Ha a huszár repül, a szél nem bír futni utána, sír és süvölt szégyenében. A huszár örök őse apáink vitéz bátorságának. Egy huszár tíz ellenséget még kevesell, húsznak ellene vág, a félelmet nem ismeri, borral és dicsőséggel él, a halált párnának tekinti, melyen aludni fog, míg a feltámadási trombita ismét felkölti…..
……..Magyarország szabadsága s a magyar nemzet elveszhet, de míg egy huszár él, addig bízom. Ha meghalt az utolsó is, akkor végünk van. Ahol tehát huszárt látok, szívesen fogok kezet vele, övé utolsó ingem, utolsó pohár borom, az utolsó áldás is, mely a lélekkel belőlem kiszakad.” (Részlet Szemere Bertalan írásából)
